Nyolcasra menet bal oldalon nagyon világított valami rét a fenyvesben és nem sikerült beazonosítanom, így rossz helyen mentem be a borókába, ám rögtön tudtam hol vagyok és rákanyarodtam a pontra. (hiba: 0:30)
Kilencesre menet sokat segített az ültetett fenyves vége és nagy lendülettel indultam meg a 10-es pont felé. A fenyvesen átérni sima ügy volt, de nem tudtam hol érek ki pontosan és így indultam be a borókába. Hát ebből sosem szokott jó dolog kisülni. Most sem volt másképp. Hiába lestem a dombtetőket erdőfolttal, mert nem tudtam megállapítani melyik kell nekem. Elmentem pár méterrel a pontom mellett, majd kiverekedtem magam egy rétre, ahol már sejtettem hol lehetek, de azért az útig kimentem leellenőrizni ezt. Innen visszafelé már meglett a pont, amiben különösen az volt bosszantó, hogy ekkor vettem észre, hogy a ponttól 10 méterre térképeztem korábban vagy fél percig. (hiba: 3:30)
Nem akartam elhinni, hogy mekkora dzsuvába kell bemászni a következő pontért, de néhol még csapás is volt, így csak mentem és jött a pont is. A 12-re a kerülőt választottam, de nem igazán sikerült jó helyen kijönni az erdőből, így a pontot visszafele futva kellett fognom. (hiba: 0:20)
13-ast szépen kerülve és Lajszner Attilára felfutva fogtam, majd verekedhettem ki magam a borókából. A nagyrét és az ültetett fenyő jól vezetett és hátulról már csak fel kellett mászni a borókás dombra a pontért. Valami hihetetlen jól néz ki ennek a dombnak az északi oldala. Minden tiszta moha volt, még a föld is. Fönt aztán nem is volt olyan könnyű megfogni a pontot, mert még 2 méterről sem látszott a bója.
A 15-öst a nagy ligetes felé húzva könny volt megfogni, hisz még egy jó nagy domb is volt előtte. Jött megint az a rész ahol előtte elvesztem és a fenyvesből kiérve most beazonosítottam magam a nagyobbacska réten. Innen aztán sikerült benavigálni a pontig, ahol megláttam a Szerb srácot, akivel innentől kerülgettük egymást.
F21E (21)
1 132 Zsebeházy István MOM Hegyvidék SE-MOM 45:43 4 1:28:23 1 2:14:06
2 137 Forrai Gábor 79 HTC Hódmezővásárhelyi 44:51 3 1:34:28 3 2:19:19
3 142 Harkányi Zoltán 80 MEA Miskolci Egyetemi 47:27 5 1:32:55 2 2:20:22
4 144 Borbás Nándor MEA Miskolci Egyetemi 48:26 6 1:41:29 6 2:29:55
5 143 Dejan Avramovic KOS Kosutjnak 57:34 13 1:36:22 4 2:33:56
6 146 Gillich György 68 TTT Tatai Tömegsport 55:02 11 1:43:25 7 2:38:27
7 130 Szakál Péter 71 VTC Veszprémi Tájfutó 58:01 14 1:53:46 10 2:51:47
8 145 Lajszner Attila 73 ESP Egri Spartacus Tá 57:16 12 1:54:52 11 2:52:08
9 131 Igor Vukovic KOS Kosutjnak 1:22:15 20 1:40:57 5 3:03:12
10 135 Werner Péter 73 CBD Ceglédi Bem Vasut 1:13:40 18 1:50:09 8 3:03:49
11 141 Gyimesi Zoltán 72 TTE Tipo Tájfutó és K 1:11:50 17 1:52:32 9 3:04:22
12 138 Dejan Popovic KOS Kosutjnak 1:14:46 19 2:18:17 12 3:33:03
13 139 Tári Kornél 88 ARA Alba Regia Atléti 1:08:16 15 2:26:32 13 3:34:48
133 Forrai Miklós 79 HTC Hódmezővásárhelyi 51:55 9 hiba
129 Bánki Zoltán 72 SMA Soproni Műegyetem 50:00 8 hiba
Vk 342 Baksa Csaba KAL Kalocsai SE 53:45 Vk 1:59:03 Vk
136 Fodor József 84 SZV Szegedi Vasutas S 52:14 10
140 Kisvölcsey Ákos 72 MOM Hegyvidék SE-MOM 43:29 2
151 Novai György MEA Miskolci Egyetemi 1:08:53 16 n.i.
150 Lévai Ferenc MEA Miskolci Egyetemi 48:38 7 n.i.
147 Domonyik Gábor MEA Miskolci Egyetemi 41:43 1 n.i.
Utolsó kommentek