Munkából hazafelé Gánton álltam meg edzeni Piri néniéknél, hogy onnan Gyurikával fussunk egyet. Kicsit érzem, hogy kezdek besokallni és a jégen futástól a lábaim is érzem néha, így nem ragaszkodtam a mára betervezett keményebb edzésemhez.
Mindszentpuszta felé indultunk fel a hegyre és kezdetben kellett kicsit a jéggel küzdeni, de aztán a falu szélétől már lehetett a jeges havon futni. Innentől kaptunk még egy futótársat is, Lili-t a kutyát. Nem gondoltuk volna, de ez a méretre igen apró kutya letolta velünk a mai edzést. Végig ott loholt mellettünk, mögöttünk és csak az utolsó 1km-en kezdett lemaradozni.
A vadászház mellett elfutva mentünk egész a gerincig, majd azon jobbra és egy párhuzamos völgyben jöttünk le, majd átvágtunk a réten. Fent egész nagy hó van és persze többnyire fagyott a teteje. Igazi cipőgyilkos körülmények. Azért a várthoz képest egész jól lehetett haladni, sőt lefelé szerintem kifejezetten normális tempót sikerült futni.
Összesen 11km, 160 szint, 61:58
Utolsó kommentek