Ha tegnap fáradt voltam, akkor ma egyenesen hulla. Aludni sem tudtam rendesen. Úgy tűnik a héten eléggé kiütöttem a szervezetemet a futásokkal.
A váltó végül Fecó sérülése miatt Bogos Tomival és apámmal állt fel mindenféle vérmes remények nélkül. Amikor megtudtam, hogy motala rendszerben rendezik a mai versenyt, akkor legszívesebben letettem volna az első futó szerepről, de akkor már mindegy volt.
Kissé kapkodósra sikerült a bemelegítés, mert azt hittük 10-kor van rajt, de már 9:30-kor indult a verseny. Így aztán jó ha 1,5 kilométert tudtam melegíteni és nyújtani se tudtam nagyon a rajtom előtt.
A pálya aztán a szokásos rohanással kezdődött és persze nem vettem észre, hogy akár kerülhetnék is az egyesre, ellenben az elég zavaró volt, hogy az én pontom van legmesszebb, így a mellettem futók már mind a kettesre mentek.
A kettes aztán már fizikálisan is nehezebb volt és tőlem szépen ellépett az élmezőny és a második vonalban találtam magam, de legalább nem hibáztam, akárcsak a hármasra. Itt viszont a nem megfelelő bemelegítés kicsit visszaütött, mert a bokám visszacsapódott, így elég érzékeny volt egy darabig, ami miatt aztán még lassabb voltam, mint előtte.
A négyes pontra aztán kicsit egyénieskedtem és felfelé húztam, ami meg is bosszulta magát, mert a pont fölé csúsztam és csak egy kis karika árán fogtam azt meg. (hiba: 1:30)
Kicsit meg is zavarodhattam, mert béna útvonalat választottam az ötösre és nem jobbról mentem, mint ahogy jó lett volna, hanem alulról, majd a pont simán jött pár fiatal hátát nézve. (hiba: 0:30)
A hatosra viszont még ennél is nagyobb útvonal-választási hibát vétettem, mert egyből a kerülő mellett döntöttem és nem is nagyon néztem merre másfelé lehetne még menni. Hát alulról kellett volna menni, ugyanis úgy csak ledönget az ember a hegyről és utána 60 szintet mászva fogja a pontot. Ezzel szemben én kb. ugyanennyi szintet csináltam egy baromi nagy kerülőben. (hiba: 2:40)
A hetesen utolértem Foreszt, aki a pont fölött megtorpant, majd a nyolcasra külön útvonalat választottunk, de egyszerre értünk oda.
A kilences előtt megtorpantam kicsit, mert nagyon távolinak tűnt. (hiba: 0:10)
A 10-11 nagy hajtás volt, amiben úgy gondoltam egész jól küzdök, de a részidők alapján siralmasan leszerepeltem.
A kiskörben aztán már ha szenvedősen is de nem rontottam el semmit, így végül 61:22 alatt csináltam meg a 7,2km-es pályát. Ez a győzteshez képest 133%, ami csapnivaló. Ami a legmegalázóbb, hogy még Makrai Évi is rámvert 3,5 percet, pedig kezdetben úgy éreztem ennyit nem is hibáztam. Mivel az útvonalválasztásokkal együtt 4:50 hibám volt, ez végül nem lett igaz, de azért így is rávilágít arra, hogy ma fizikálisan padlót fogtam.
Össze kell kaparni magamat a jövő héten, mert a Váltó OB-n jól kell szerepelnünk és ehhez nekem sem szabad 2-3 percnél többet kapni a pályámon. Ez most szinte lehetetlennek tűnik, de bízom benne, hogy ha kipihenem magam akkor egész normálisakat is fogok tudni futni a hétvégén.
A hét eleji fölfelében futott rekordok alapján azért bízom benne, hogy csak túlterheltem magam. Az biztos, hogy a csütörtöki lendületes futást ki kellett volna hagynom.
Összesen 11km, 400 szint, 69:22
Utolsó kommentek