Érdekesen alakult a mai nap, mert Editnek Törökbálintra kellett mennie késő délután és nem akart egyedül autózni. Egyből jött az ötlet, hogy elkísérjük és az alatt az idő amíg Edit végez, mi Gerivel futunk egyet. Miután Editet kitettük átgurultunk a kocsival Budaörsre és gyorsan átöltöztünk, majd nekiindultunk a hegynek.
A tervem az volt, hogy a Huszonnégy-ökrös-hegyet megmutatom Gerinek, de térkép nélkül csak találomra indultunk el. Persze már rég sötét volt, így a lámpáink fényében kellett mindezt megoldani és még a házak között elkanyarodtunk a jó iránytól. Enyhén keletre húztunk, majd szerencsére a piros jelzésen fel tudunk menni a hegyre, ahol rövidesen ismerős helyre értünk ki. El is indultunk a kopasz hegy tetején a jó irányba, ahol már vagy 3 alkalommal futottam szembe korábban, igaz utoljára évekkel ezelőtt és akkor is világosban a többiek után. Ennek ellenére haladtunk a jó irányba és épp a bánya közelében mentünk, mikor egy rossz lépés következtében kiment a jobb bokám. Baromira megijedtem, mert még rendbe se jött teljesen és az első pár lépés nem volt túl kellemes. Szerencsére pár másodperc után már éreztem, hogy nem súlyos a helyzet, de azért megálltam sétálni. Ez amolyan szimpla bokakimenés volt, ami egy tájfutó pályán akár minden versenynapon előfordul, de tekintettel az alig több, mint 2 hónapja történt részleges bokaszalag szakadásomra ez most különösen veszélyes. 1-2 percig nem igazán futottunk, Geri próbált nyugtatni látva, hogy futni is tudok, de teljesen csak akkor nyugodtam meg, amikor már újra futottunk és éreztem, hogy nincs komolyabb baj. Óvatoskodtam egy kicsit, majd egy dózerúton elkezdtünk rendesen futni. Persze az általam ismert útvonal nem erre visz a Huszonnégy-ökrös-hegyre szóval megint találhattuk ki, hogy merre kanyarogjunk. Elindultunk felfelé utcákon, majd egy kisösvényre is bemerészkedtünk, de ekkor már sejtettük, hogy nem fogunk feljutni a hegy tetejére, mert nagyon nem stimmeltek a dolgok. Házak is voltak a környéken és nem is voltunk elég magasan, de hamar felértünk a tetőre, ami egész hasonló volt, mint a Huszonnégy-ökrös. Körbenéztünk, de az időből már kezdtünk kifutni, így Geri vezetésével lejöttünk a hegyről. Egész jól visszataláltunk a kocsihoz, így végül csak 10km lett a futás, aminek a végén már egész meg is feledkeztem a bokámról. Térképet nem sikerült még itthon se kerítenem, így azthiszem sose fogom megtudni merre is jártunk pontosan.
A tervem az volt, hogy a Huszonnégy-ökrös-hegyet megmutatom Gerinek, de térkép nélkül csak találomra indultunk el. Persze már rég sötét volt, így a lámpáink fényében kellett mindezt megoldani és még a házak között elkanyarodtunk a jó iránytól. Enyhén keletre húztunk, majd szerencsére a piros jelzésen fel tudunk menni a hegyre, ahol rövidesen ismerős helyre értünk ki. El is indultunk a kopasz hegy tetején a jó irányba, ahol már vagy 3 alkalommal futottam szembe korábban, igaz utoljára évekkel ezelőtt és akkor is világosban a többiek után. Ennek ellenére haladtunk a jó irányba és épp a bánya közelében mentünk, mikor egy rossz lépés következtében kiment a jobb bokám. Baromira megijedtem, mert még rendbe se jött teljesen és az első pár lépés nem volt túl kellemes. Szerencsére pár másodperc után már éreztem, hogy nem súlyos a helyzet, de azért megálltam sétálni. Ez amolyan szimpla bokakimenés volt, ami egy tájfutó pályán akár minden versenynapon előfordul, de tekintettel az alig több, mint 2 hónapja történt részleges bokaszalag szakadásomra ez most különösen veszélyes. 1-2 percig nem igazán futottunk, Geri próbált nyugtatni látva, hogy futni is tudok, de teljesen csak akkor nyugodtam meg, amikor már újra futottunk és éreztem, hogy nincs komolyabb baj. Óvatoskodtam egy kicsit, majd egy dózerúton elkezdtünk rendesen futni. Persze az általam ismert útvonal nem erre visz a Huszonnégy-ökrös-hegyre szóval megint találhattuk ki, hogy merre kanyarogjunk. Elindultunk felfelé utcákon, majd egy kisösvényre is bemerészkedtünk, de ekkor már sejtettük, hogy nem fogunk feljutni a hegy tetejére, mert nagyon nem stimmeltek a dolgok. Házak is voltak a környéken és nem is voltunk elég magasan, de hamar felértünk a tetőre, ami egész hasonló volt, mint a Huszonnégy-ökrös. Körbenéztünk, de az időből már kezdtünk kifutni, így Geri vezetésével lejöttünk a hegyről. Egész jól visszataláltunk a kocsihoz, így végül csak 10km lett a futás, aminek a végén már egész meg is feledkeztem a bokámról. Térképet nem sikerült még itthon se kerítenem, így azthiszem sose fogom megtudni merre is jártunk pontosan.
Persze azért egész hazaúton és még itthon is többször éreztem, hogy megrántgattam a gyógyulóban lévő szalagjaimat és egész kicsit talán be is dagadt a bokám. Nem különösebben érzékeny, így nyomásra egyáltalán nem fáj, de azért, ha tekergetem a bokám, akkor érzem, hogy rosszabb, mint az elmúlt napokban volt.
Sajnos most egy kicsit vissza kell vennem a terepen nyomott edzésekből, mert nem akarok újra lesérülni és a bokám erősítésére is rá kellene hajtani. Ha világosban tudnék futni, akkor könnyebb lenne a helyzet, de sötétben kevésbé fogok terepre merészkedni.
Összesen 10km, 340 szint, 51:20.
Max. pulzus: 169
Átlag pulzus: 149
Megnyugvási: 52 (159/107)
Utolsó kommentek