Hétvégén a Főiskolás VB jegyében edzőtáborozunk Szlovákiában.
Reggel 7-kor indultam Pestről autóval Miskolcra, majd Less Áronnal és Zsigmond Szávával 10 körül tovább Kassára, ahol Pollák Józsitól kaptunk pár térképet az edzésekhez. Az első terep, amire kimentünk egy Áronék által már ismert a középtávra hasonlító terep volt. Áron kitett egy pályát, amire én csak akkor indultam el, mikor már beért. Mondta, hogy a 14-es pontig jutott, mert ott elveszett és már sietnie kellett vissza. Így is épp elkezdett csepegni az eső és igen sötét lett az erdőben. Persze én el is tévedtem szinte minden pontra és ezt a sötétségre fogtam és arra, hogy alig láttam valamit a térképből. A 11-es pontig ment ez így, mert arra már igencsak elvesztem és vagy 4-5 percembe került megtalálni a pontot. Itt elhatároztam, hogy sötét ide, vagy oda innentől rendesen figyelek és ha lassan is, de kiolvasom a térképet. 12-es meg is lett, de a 13-asra elvesztem. Nagy nehezen sikerült egy idő után megtalálni, de a 14-est nem, vagyis igen, de arra azt hittem a 15-ös, amit Áron időközben kitett (valójában nem).
Itt bolyongtam vagy 30 percet, de nem jutottam túl sokra. A térképpel is komoly gondok lehetnek, Áron is rossz helyre tette a 14-est és valószínűleg én se voltam a helyzet magaslatán. Ezek után elég fáradtan visszakocogtam a kocsihoz és nem is akartam követni hol megyek.
Nagyon durva ez a terep és ez a térképről nem jön le, ráadásul az erdőben állva se tűnik olyan vészesnek, csak épp a kettő együtt állított megoldhatatlan feladat elé.
Nem törtem össze, hogy így eltévedtem, de az nyilvánvalóvá vált, hogy megint egy kegyetlen technikás középtáv elé nézünk és nem a futáson fog múlni az eredmény. Az útvonalat be se rajzolom, mert nagyon összefirkálnám a térképet és nem is mindenhol tudom, hogy merre jártam. Amivel nyugtatom magam, hogy a délutáni edzés térképét az csinálta, aki a VB középtávét és az lesz a hivatalos terepbemutató is. Megpróbálok délután jól futni az edzésen és fejben helyrerázni magamat.
Összesen 12km, 300 szint és 90 perc.
Utolsó kommentek