Most nagyon összetörtnek kellene lennem, de nem vagyok az. Valahogy éreztem előre, hogy ma ez nem fog menni, de azért bízva a csodában elindultam. Azon túl, hogy egész héten nagyon nem ment a futás a bokám vacakolásától is tartottam, hisz az Éjszakai OB befutóján kiment és még 1-2 napig éreztem utána.
Ennek ellenére elindultam, gondoltam végigküzdöm a hétvégét lesz ami lesz. A pálya első 4 átmenete úgy is ment ahogy vártam. Szenvedősen, küzdősen a bokámat féltve, de valahogy haladtam. Az 5-ös pontra menet aztán már a nyiladékon megbicsaklott a bokám egy teljesen ártalmatlan szituációban. Szinte teljesen egyenletes volt a talaj, csak épp jobbra lejtett. Úgy tűnik már ez is betesz a lábamnak.
A pont előtt aztán megint kiment, de már jobban és innentől már nem is lehetett futásnak nevezni, amit műveltem. Kicsit be is hibáztam emiatt az ötös pontra, majd a 7-es volt az igazi szenvedés. Lefele alig bírtam futni, fölfele pedig eleve nem ment.
Tulajdonképpen hiba nélkül leküzdöttem a pályát, de közben már máson járt az agyam. Először megfogalmazódott bennem, hogy ha nem jutok döntőbe, akkor nem fogok elindulni. Aztán ahogy haladtam előre és már a teljesen ártalmatlan részeken sem tudtam rendesen futni - például egy völgy aljában lankásan lejtő szakaszon - úgy határoztam el, hogy akármi is lesz én nem indulok délután. Akkor sem, ha döntőbe jutok valahogy. Sőt a váltót is lemondom, hisz aligha lendítenék így a csapaton. Magyarul leselejteztem magam a selejtező közben!
Persze ettől aztán még annyira se ment jól a futás, mit előtte, hisz már nem volt miért küzdeni sem, de ez már nem sokat lassított rajtam. Olyan 30-40 másodperc hiba maradt csak az egész pályában, szóval ezen nem múlt volna semmi. 6 perccel kaptam ki és első kieső lettem, igaz 2 percre a 8. helytől.
Befutás után rögtön megbeszéltem Bocival, hogy én a váltót is kihagyom, lemondtam a Hungária Kupát is, végigszurkoltam a döntőt és közben beszéltem pár emberrel a bokámról.
A terep, térkép és a pálya szerintem nagyon jó volt, no meg a körítés is. Ellenben ezek a nyúlfarknyi térképek döbbenetesek. Inkább nem is kommentálom. Előbb az Éjszakai OB-n és erre most is...
Szívem szerint holnaptól nekiállnék résztávozni, hogy szeptemberre jó formában legyek a Sprint OB-ra. Rekortánon, aszfalton, sőt a sima erdei utakon sem volt bajom a lábammal, szóval edzeni tudnék. Sokan viszont azt mondták, hogy inkább hagyjak ki pár hetet teljesen, hátha attól rendbejön a bokám.
Nem tudom mi legyen, mert teljesen leállni nem tudnék. Valamit kellene csinálni a futás helyett, de biciklim nincs, úszni (uszodában) nem szeretek.
Azthiszem alszom még egyet erre.
Most megint nagy az elhatározás bennem, hogy rendberakom magam. Muszáj lesz, mert magam előtt a földet nézve, rettegve minden lefelétől, kőtől és faágtól nem lehet élvezni a tájfutást. Illetve lehetne, de az már csak tájkocogás lenne és egyelőre nem arra vágyom.
Szeptemberig tuti nem tájfutok, csinálom a bokatornát nem csak úgy ímmel-ámmal, mint eddig és nem csak pár hétig. Hagyok időt a lábamnak, hogy rendbejöjjön, mert érzem, hogy amit az elmúlt lassan 2 hónapban csináltam az használt. Használt csak éppen mindig "tájfutni kellett" és mindig meghúztam a jobb bokámat a teljes gyógyulás előtt. Múlt héten már csak 20 méter hiányzott, hogy gond nélkül letudjam a pályát. Több hét volt mire ilyen állapotba került, de ezek szerint még ez is kevés volt egy kicsit! Hát most elhatároztam, hogy kivárom amíg teljesen rendbejön!
Összesen 8km, 300 szint, 50 perc
Utolsó kommentek