Végül úgy alakult, hogy csak ketten mentünk ma futni Bogos Tomival, amit olyan szempontból bántam, hogy nem volt senki, aki hozzám hasonlóan lassú tempót fut. Pákozdra mentünk ki kocsival, majd innen indultunk el egy minimum 2 órás futásra, de Tomi már megemlített 2 és fél órát is, ami azért nekem már soknak tűnt. Ahogy elindultunk kezdtem érezni, hogy nem fog jólesni a mai futás, mert a fölfelé vezető utcán nekem rögtön túl gyors volt a tempó és a fenyvesbe beérve a szintbe vezető úton se volt könnyű tartani a tempót. Ez amúgy tényleg egy szép rész, bár tájfutásra nem igazán alkalmas.
Az Angelika forrás felé mentünk és néha kicsit lemaradoztam a fölfelében, de azért küzdöttem becsülettel. Pulzusom nem is nagyon ment 160 alá. Mikor ránéztem mindig 165 körüli értéket mutatott. A forrás után a Meleg-hegy megkerülését tűzte ki célul Tomi, amit sikerült is megvalósítani egy kis terepfutás árán, de nem volt vészes ez a pár száz méter. A táj győnyőrű, mint mindig, de most különösen szép volt, hogy minden fa fehér volt a rétről nézve. Persze ez még nem hó, mert a földön nincsen semmi, de ez így most épp elég is volt.
Itt már kezdtem érezni, hogy komoly gondok lehetnek, de ahogy kicsit visszább vettük a tempót egyből sokkal jobban éreztem magamat. Tettünk még egy kis kitérőt valami Lyukas-kő nevezetű sziklához, majd a hátsó útvonal felé indultunk. A dózerúton jöttünk visszafelé és én már egyre kevésbé voltam tevékeny résztvevője a beszélgetésnek. Egyre csak azon járt az agyam, hogy túléljem a futást és ekkor még Tomi a kerülőkön agyalt. Mondjuk volt is benne valami, hogyha 2 órát akartunk futni, de én nem vágytam rá. Ahol balra kellett volna kanyarodni ott mentünk tovább egyenesen, majd jobbra bekanyarodva tettünk még egy kis kört. Újra az elágazásban voltunk és el is indultunk vissza. Itt még kicsit felpörgettük a tempót, ami amúgy sem volt túl könnyű, de kezdtem érezni, hogy kezdek kidurranni. Egy két felfelét még kibírtam, de már csak lassabban. Úgy 100 percnél járhattunk ekkor és én úgy éreztem ennyi nekem elég is lenne, de innen már vissza kellett menni a kocsihoz. Tominak mondtam is, hogy nyugodtan hagyjon itt és kis kerülővel fusson vissza. Meg is beszéltük, hogy ő otthagy és másfelé megy le, majd szembe fut velem. Én egyenesen visszafutottam a kocsihoz, bár ezt itt már nem igazán lehetett futásnak nevezni, mert olyan 6 perc körüli ezreket futhattam az utolsó negyed órában. Tomival pont egyszerre értünk a kocsihoz, szóval neki belefért az időbe az egész kerülő is.
Nem igazán esett jól a futás vége, ráadásul az egész lábfejem is fájt már, persze csak a jobb lábamon. A sérülés még ilyen fura tüneteket produkál most is, sőt futás után is, mert délután a jobb lábfejem, bokám kicsit fájdogált még nyugalmi állapotban is. Persze leginkább a talpam és a bokám belső oldala, tehát a sérült szalagoknak még csak a környéke se fáj, bár ezt azért nem bánom.
Ha a vége nem lett volna ilyen lassú akkor azt mondanám, hogy megvolt 24km is, de így szerintem "csak" 23km-t sikerült futnom. Tekintetbe véve azonban, hogy szint is volt benne jócskán, a tempó is igen kemény volt, így ez egy nagyon jó kis edzés volt. Mondhatni, hogy adtam a szarnak egy pofont.
Nem esett jó, de megcsináltam és ez jó érzés.
Összesen 23km, 400 szint, 2:02:48.
Átlag pulzus: 156
Megnyugvási: ???/116 (valamiért a végén 193-as pulzust mutatott az óra)
Utolsó kommentek